2013. augusztus 30., péntek

Hagymás pite

Hozzávalók 

- 2,5 dl liszt (kb. 15 dkg)
- 10 dkg vaj
4-5 fej vöröshagyma
2 tojás
2 dl tej
- 
bors
kakukkfű
petrezselyem
sajt
napraforgó olaj
ízlés szerint kolbász , szalámi, sonka

Elkészítés

- A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd kb. 4 evőkanál hideg vízzel hirtelen mozdulatokkal elkészítjük a tésztát.
- A formánkat kivajazzuk, lisztezzük, a tésztát belenyújtjuk úgy, hogy végig az oldalára is jusson belőle.
- 15 percig pihentetjük, majd megszurkáljuk villával, és 15 percig sütőben elősütjük.
 Közben elkészítjük a tölteléket. A hagymát pucolás után félbe, majd karikára vágjuk. Kevés olajon megpároljuk, tehetünk bele kolbász-, szalámi- vagy sonkadarabkákat is. A végén szükség szerint sózzuk, borsozzuk.
 A két tojást elkeverjük a tejjel.
- Az elősütött tésztára rátesszük a hagymát, megszórjuk kakukkfűvel, petrezselyemmel, majd ráöntjük a tejes mártást. Reszelt sajttal szórjuk meg.
 A sütőben tovább sütjük még kb. fél óráig.

Sütési hőfok:
220°C


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése